Babett, miért?!…

„Babett, miért kezdesz vállalkozásba, ráadásul ilyen rajzolgatós izé-bizé vállalkozásba? Kanyarba’ nem vagy ehhez, kérlek szépen.” – mondta egyik nap a saját, külön bejáratú imposztorom, én pedig igyekeztem diszkréten lepöckölni őt a vállamról, hogy legalább a város széléig repüljön, és csak jó soká jöjjön vissza. Miért is?

Az első válaszom az, hogy…
…feltettem magamnak a kérdés a GYES lejárta előtt fél évvel, miben vagyok jó. És vállvonogatva kellett beismernem, hogy a rajzolásban. Nem a világon a legjobb; magamhoz mérten a legjobb. Voltam már recepciós, multis irodai dolgozó, érmeboltban eladó, sőt, még fesztiválon pénzváltó is. Mindegyikben többé-kevésbé jól éreztem magam, a legtöbb kollegáimmal és felettesemmel jó kapcsolatot ápoltam, de hosszútávon sosem volt bennem megérkezés-élmény. „Dehát Babett, nézz már körül, miről beszélsz?! Megérkezés-élmény meg önazonosság meg… hagyjuk már… Nem hogy luxus-kategória, amiről beszélsz, de emellett még szégyelld is magad, hogy egyáltalán eszedbe jut ilyen lébecolás… Rajzolgatni, ja.” Kedves Imposztor, azonnal menjél vissza kérlek a város szélére – pöcc. Szóval ott tartottam, hogy beláttam, a rajzolás az a tevékenység, amit élvezek is és azt gondolom, jó is vagyok benne – ismétlem nem a világon legjobb, de egyéb, káprázatosan kimagasló kvalitásaimat tekintetbe véve ez az, amit a sor elejére raknék. Miért ne próbálhatnék meg akkor ebből pénzt csinálni?

A második válaszom az, hogy …
… a gyermek, – akiről egyébként egyáltalán nem tervezek sem posztolni, sem említést tenni, de ebben a témában a létezése indokolja az említést -, immár betölti azt a kort, amikortól intézménybe járatni illik, de még nem olyan magasak a vele járó költségek, tehát ideális időszak a vállalkozás kipróbálására.

A harmadik válaszom, hogy…
…ugyanezen gyermek jó lenne, ha egy olyan anyát látna maga előtt felnövekedése már e korai szakaszában is, aki igyekszik önazonos, értékeivel tisztában lévő és kreatív lenni. Hogy majd ő is az lehessen.

A negyedik válaszom az, hogy…
…van egy szuper férjem, aki támogat, minden kétségbeesett pillanatban pontosan elég lelkierőt és támogatást sugároz és soha egyszer sem mondta, hogy „inkább ne csináld Babett!”

Az ötödik válaszom pedig az, hogy…
…olyan egyértelmű, hogy élünk, hogy lélegzünk. Olyan könnyedén megfeledkezünk az időnk végességéről. Arra jutottam, nem tehetem meg, hogy ebbe a korlátozott időegységből, ami az életem, kihagyom azt, amit csak én tudok létrehozni. Egy ponton az eszembe villant a következő kép: akár egész életem végéig tolhatnám más szekerét. És ez megrémített.